“Ha ezer Nap ragyogása lövelne fel az égbe, akkor olyan lenne, mint a mindenható nagyszerűsége. … Most én leszek a halál, és a világ elpusztítója.”
“Azok a dolgok, amiket egyszerű használni, bármi legyen is a divat, mindig túlélik, az emberek ezeket a dolgokat örökké használni akarják. Azokra a dolgokra viszont, amiket igazi cél helyett pusztán divatból készítenek, az emberek ráunnak, végül meg is válnak tőlük. Az alapvető probléma az, hogy a legtöbb termék, amit készítenek arra való, hogy eladják, nem pedig arra, hogy használják...
Pedig kisiskolás koromban még nyomattam én is.
Eddigi életem legfontosabb időszaka van mögöttem, ezért is hallgatott a blog teljes némaságban. Hamarosan jelentkezem, addig “csak egy klip”:
zOrg a szokásosnál is korábban, rosszkedvűen és gyűrötten ébred. Bal kéz középső ujjal két vakarózás között nyom egy “Wake” gombot a billentyűzeten majd irány a fürdőszoba. A mikrohullámú sütő (Használta már valaki erre ezt a gépet? ) “bíííp-bíííp-bíííp” jelzése – a tea elérte megfelelő hőmérsékletét – már a gép előtt éri. Meglepő gyorsasággal fordul ki érte a...
Ez egy 2 nappal visszadátumozott “bejegyzés” – akik tudják, hogy miért, azok értik…