Amikor az előző postban említett project után még szerda este fel kellett mennem Pestre visszafelé már fáradt voltam. Van egy bizonyos pont, mely után az agy már nem engedi álomba zuhanni a kimerült szervezetet és valami hallatlan tisztaságú anyagot termel; olyan mintha hallucinogén és antidepresszáns tökéletes elegye lenne. Este tíz óra után sikerült indulnom hazafelé. Aztán Budapest határától Székesfehérvárig vastagon szakadt az eső az autópályán.
Száztízre állítottam a tempomatot, betoltam a K-Pax filmzenéjét a lejátszóba és hazáig csak a szélvédőn szétpattanó vízcseppeket bámultam, amit monoton egyhangúsággal tereltek jobbra-balra az ablaktörlő lapátjai. Szólt a zene, pergett a fejemben a film – csodálatos hazaút volt. Hétvégén megnézzük a filmet, nektek pedig itt van Edward Shearmur szerzeménye a soundtrack legelejéről.
